„… daczolva a századok viharaival…”
150 éve indult el az intézményes magyar műemlékvédelem
Százötven éve, 1872. április 7-én jött létre a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottsága, amely az intézményes hazai műemlékvédelem első önálló szervezeteként megkezdte az épített örökségünk feltérképezését, jegyzékbe foglalását és dokumentálását.
A múlt építészetének, művészetének értékként kezelése tulajdonképpen viszonylag újkeletű az emberiség történetében, sok évszázadon át gyakran a jelentős régi épületeket is újabb és újabb stílusokban építették át, vagy a romjaikat széthordták, a helyükön új házakat építettek. Néhány kivételtől eltekintve – mint például a reneszánsz kor érdeklődése az ókori görög és római építészet iránt – a jelent az akkor aktuális stílus határozta meg. A régi épületek iránti érdeklődés megjelenése és az építészettörténet tudományának kialakulása nagyjából a historizmussal egyidős, így az épített örökség feltérképezésének és védelmének kezdetei is nagyjából a 18. század második felére tehetők.
Az első állami intézmény ezen a területen Poroszországban született meg 1815-ben, majd ezt követte Európa többi országa is, így például Franciaországban az 1830-as években hoztak létre két szervezetet. Az egyik a kultuszminisztériumnak alárendelve a műemlékek tudományos feldolgozásával, osztályozásával a műemléki kataszter felállításával foglalkozott, a másik feladata pedig a megőrzés és a restaurálás volt.
Magyarországon a kiinduló pontnak Jankovich Miklós Esedezés a’ Magyar Régiségek iránt címmel közzétett írását jelölhetjük meg, amely 1818-ban jelent meg a Tudományos Gyűjtemény II. évfolyamában. A felhívás azt szorgalmazta, hogy az olvasók a környezetükben lévő építészeti emlékekről és egyéb „régiségekről” küldjenek be a tudományos folyóirat számára leírásokat, rajzokat. Az 1840-es évektől egyre sűrűbben jelentek meg kezdeményezések a múlt épített öröksége, azaz a műemlékek védelmére. 1841-ben Pulszky Ferenc hívta fel a közvélemény figyelmét erre a témára. Öt évvel később a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Társasága vetette fel a kérdést Kassán megtartott ülésén, az ottani lenyűgöző gótikus emlékek – elsősorban a székesegyház – hatására. 1847-ben a Magyar Tudományos Akadémia adott ki felhívást Henszlmann Imre javaslatára, amelyben hazafias kötelességnek minősítették a meglévő emlékek megóvását, fenntartását, és a listára vételük céljából tájékoztató anyagok, rajzok beküldését kérték róluk. A hazai lapokban is sorra jelentek meg a felhívások a hazai műemlékek feltérképezésére és megóvására.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc elterelte a figyelmet erről a területről. De mégsem teljesen, ahogy például Kossuth egyik rendelete is mutatja. Ebben a pest-budai sáncolások során talált régiségek bejelentését és lefoglalását írta elő, arra hivatkozva, hogy „a tudományt harcok között sem szabad felejtenünk”. Ugyancsak figyelemre méltó a vallás- és közoktatásügyi miniszter 1848-as javaslata, amely már akkor egy műemléki bizottság felállítását javasolta.
A szabadságharc bukása után az önálló magyar kezdeményezések lehetősége egy időre lezárult. A Habsburg Birodalomban 1853-ban kezdte meg működését a műemlékek vizsgálatára és megőrzésére létrehozott bizottság, német nevén Central-Commission zur Erforschung und Erhaltung der Baudenkmale, amely a császárság központi kormányszerveként alakult meg. Hatásköre Magyaror-szágra is kiterjedt egészen 1860-ig, amikor az Októberi Diploma helyreállította az önálló magyar közigazgatást. A bizottság „konzervátorai” és levelezői között helyet kaptak a hazai műemlékvédelem olyan nagy úttörői is, mint Henszlmann Imre, Ipolyi Arnold és Rómer Flóris. Ugyanakkor a magyar elképzelés inkább az volt az osztrák központosító törekvésekkel szemben, hogy a Magyar Tudományos Akadémián belüli bizottság intézze a műemlékvédelmi ügyeket. Ez az 1858 januárjában megalakult Archeológiai Bizottmány azt tűzte ki célul, hogy az ókori és középkori értékes épületek, épületmaradványok és ezek képzőművészeti tartozékai felügyeletét ellássa, elsősorban a tudományos feldolgozás és az ismertetés szempontjából, hiszen hatósági jogkörrel nem rendelkezett. Másrészt a tevékenységi területe is túl széles volt ahhoz, hogy a szűkebb értelemben vett műemlékvédelem területén eredményes tudjon lenni.
Az 1867-es kiegyezés megteremtette az alapot az önálló magyar minisztériumok, így a kulturális tárca megszületéséhez. Ez tette lehetővé a magyar műemlékek védelmét szolgáló első saját állami intézményünk, a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottsága létrejöttét a magyar királyi vallás- és közoktatási miniszter 1872. április 7-én kelt 5371. számú rendeletével. „Minden mívelt nemzet (…) nemcsak kegyelettel viseltetik, de fennállását is biztosítani igyekszik azon műemlékeknek, melyek daczolva a századok viharaival, egyenként művelődési történelmének egy-egy dicső lapját, ősei munkájának egy-egy századokra szóló jelét képezik” – írta a rendeletben dr. Pauler Tivadar, aki a jogszabályt előkészítő, de 1871-ben elhunyt Eötvös Józsefet a vallás- és közoktatási miniszteri szék-ben követte.
Az Ideiglenes Bizottság elnökévé Szalay Ágostont nevezték ki, majd halála után 1877-től gróf Zichy Jenő vette át a posztot. Az alelnök Hegedűs Candid Lajos, a szakmai vezető pedig Henszlmann Imre lett. A Bizottság építészének tisztjét az akkor alig 31 éves Schulek Frigyes nyerte el, aki pár évvel korábban az 1867-es párizsi világkiállításon nagy sikerrel szerepelt a regensburgi dóm felmérési rajzaival. A bizottsági beltagok közé Rómer Flóris, Ipolyi Arnold, Pulszky Ferenc, Steindl Imre, Arányi Lajos, Zsigmondy Gusztáv, Szumrák Pál, Torma Károly, Augusz Antal és Thaly Kálmán került be, és e mellett a Bizottságnak számos kültagja is volt.
A Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottságának irodája a pesti Gemsengasse, vagyis Zerge utca 22. szám – ma Horánszky utca 4. – alatti kis palotaszerű épületben kezdte meg működését, ahol a Henszlmann Imre feleségének tulajdonában álló kétszobás lakást bérelték ki. Az ülések céljára pedig a Magyar Tudományos Akadémia nemrég elkészült székházában az Archeológiai Bizottság termét vehették igénybe.
Már a miniszteri rendeletben is nagy hangsúllyal szerepelt a feladatok között a műemlékek jegyzékbe foglalása és kategorizálása. A Bizottság tagjai is tisztában voltak azzal már az első üléseiken, hogy kezdő lépésként egy könnyen kezelhető és áttekinthető katasztert kell elkészíteniük. Ehhez az ország különböző területein élő szakemberek és lelkes amatőrök segítségét is igénybe vették. A műemlékekre vonatkozó űrlapokat, az úgynevezett felvételi íveket postán küldték szét, és a felkéréseknek a legtöbben örömmel eleget is tettek, bár a munkájukért nem járt anyagi elismerés. A visszaérkezett felvételi ívek anyagát összegyűjtve azok a majdani bizottsági rajztár, a későbbi tervtár alapját képezték.
A külső munkatársakat, mint a Bizottság állandó kültagjait tartották nyilván. A számuk tulajdonképpen nem volt nagy a történelmi Magyarország területéhez és gazdag műemléki értékeihez képest, ugyanakkor a képet árnyalja, hogy a műemlékek akkori felfogásába kezdetben az antik és a középkori épületek tartoztak bele, csak később terjedt ki a kör a reneszánszra is. Egy 1880-ból fennmaradt listán 32 kültag neve szerepel, akik között legnagyobb számban papok voltak, ezenkívül főleg tanárok, tanítók, kisebb részben levéltárosok, mérnökök, építészek, művészek, de előfordult közöttük jogász vagy földbirtokos is.
A legintenzívebb munka a kültagok közül Gózon Imre Zala vármegyei néptanító; Jedlicska Pál, Pozsony vármegyei plébános; Könyöki József, pozsonyi reáltanodai tanár; Myskovszky Viktor, a kassai főreáltanoda rajztanára és Storno Ferenc soproni autodidakta festő, építész, iparművész nevéhez fűződik. A tervtár állományát a kültagoktól érkező felvételi íveken kívül más utakon is igyekezett a Bizottság gyarapítani, lemásoltattak egyéb gyűjteményekben már meglévő rajzokat, és külön megbízásokat is adtak épületek vagy műtárgyak megörökítésére, dokumentálására, akár külföldön lévő magyar vonatkozású emlékek esetében is. A fényképezés ekkor még új és költséges technológiáját is bevonták a munkába, így például már 1873 tavaszán erdélyi műemlék templomok fotóit vásárolták meg. Megkezdték a könyvtár felállítását is, amely a későbbiekben folyamatosan gazdagodott beszerzések és ajándékok révén.
A gyűjtemény gyarapításában nagy szerepet játszottak a kifejezetten erre a célra szervezett utazások. 1876-ban Myskovszky Viktor – aki kitűnően örökítette meg az építészeti témákat rajzban, akvarellen vagy akár rézmetszeten – kapott megbízást, hogy járja be a Kárpátok vidékét, amelynek eredményeképpen 41 darab nagyméretű rajz született. Több ilyen gyűjtőút zajlott le Steindl Imre vezetésével is, ahol a rajzokat tehetséges műegyetemi növendékei készítették el a Wiener Bauhütte nyomán megalakult hallgatói egyesület keretében. A korszak nagy műemlék-rekonstrukciós munkáihoz kapcsolódó felmérési anyagok is gazdagították a Bizottság tervtárát és fotótárát, így például 1874-ben Schulek Frigyes a budavári Nagyboldogasszony-templom helyreállítása kapcsán helyezett el fényképeket a gyűjteményben. A közkeletű nevén Mátyás-templom rekonstrukciója Schulek személyén kívül is kapcsolódott az Ideiglenes Bizottsághoz, ugyanis a budavári főegyház építési bizottsága a Műemlékek Ideiglenes Bizottsága felügyelete alatt állt, és az elnöke – Augusz Antal, majd Havas Sándor – egyben a rendes tagok egyikévé is vált.
A műemlékek központi nyilvántartása az elődök kiterjedt adatfelvételei, listái, jegyzékei, majd kartoték rendszerei nyomán mintegy 30 éve elektronikusan zajlik, jelenleg pedig komoly korszerűsítés alatt áll a Lechner Tudásközpont fejlesztésében, a Miniszterelnökséggel együttműködésben. Az E-Építés keretrendszer részeként fejlesztés alatt lévő Örökségvédelmi Nyilvántartási Rendszer által teljesen meg fog újulni a műemléki értékek és a régészeti örökség jelenlegi központi hatósági nyilvántartása. Kiemelt hangsúlyt kap a nyilvánosság, az információk ügyfélbarát közvetítése, és a társadalom érzékenyítése a kulturális örökség védelme iránt, ehhez a korszerű és látványos megjelenítési eszközöket, megoldásokat is felhasználjuk. A fejlesztések az eljáró hatóságok hatékonyabb munkavégzését is támogatják: a rendszer informatikai eszközökkel fog csatlakozni a kapcsolódó közigazgatási eljárásokat kezelő szakrendszerekhez és az ingatlan-nyilvántartás adataihoz. A cél a papírmentes ügyintézés, a hatósági és szakmai feladatok ellátásához szükséges szöveges, képi és térképes megjelenítés, valamint a nagy mennyiségű digitalizált irat, dokumentáció és képi információ tárolása, gyors elérésének biztosítása.
Az 1870-es évek második felére a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottsága már komoly eredményeket ért el, 1877 decemberében 445 tervlap, 210 fotó és 126 térkép volt a tervtárukban. Munkájuk sikerességét mutatja például az a megkeresés is, amely 1876-ban a portugál kormánytól a magyar vallás- és közoktatásügyi miniszterhez érkezett, és a hazai műemlékvédelem módszereiről és szervezetéről érdeklődött. 1878-ban arra is lehetőség nyílt, hogy a Bizottság gyűjteményei első ízben kiállításon mutatkozzanak be, bár ekkor még csak egy Székesfehérváron megrendezett ipari és mezőgazdasági kiállítás részeként. Az önálló kiállításra 1880-ban kerülhetett sor a Zeneakadémia akkori Sugár úti – azaz Andrássy úti – épületében, amely a Képzőművészeti Társulat tulajdonában volt, és a földszintjén három terem egy előtérrel üresen állt.
„A magyarországi műemlékek ideiglenes bizottsága a hazai műemlékekről fölvett rajzokból a képzőművészeti társulat sugáruti 79. számú épületében kiállítást rendezett, melynek megtekintésére gróf Zichy Jenő bizottsági elnök a hazai kultura iránt érdeklődő közönséget meghívja. Különös figyelmet érdemelnek a kassai székesegyház s a Mátyás-templomról fölvett rajzok, melyek a kiállítás fénypontját képezik. A kiállítás szabad bemenet mellett nyitva van május 20-tól május 31-ig, dél-előtti 10 órától délutáni 6 óráig” – írta a Vasárnapi Ujság Irodalom és művészet rovata 1880. május 23-án. A tárlat – amely az előzőek mellett bemutatta többek között a jáki templomot, Visegrádot, Vajdahunyadot, valamint Aquincumot, ahol ebben az időben tárták fel az amfiteátrumot, Brigetiót és az erdélyi római emlékeket – nagy sikert aratott. Június 6-ig meg is kellett hosszabbítani a nyitvatartását. Megtekintették az uralkodóház, valamint a kormány tagjai is, így például Tisza Kálmán miniszterelnök.
A szélesebb nyilvánosság bevonásával a kiállítás is pozitívan befolyásolta azt a folyamatot, amely az 1870-es évek végétől elindult a magyar műemlékügy törvényi kereteinek kialakítása céljából. A törvényjavaslat előkészítésére egy albizottságot szerveztek. A műemléki törvény 1881. május 28-án született meg, és négy fejezetben foglalta össze a műemlékvédelemre vonatkozó szabályokat. Utolsó fejezete értelmében létrejött – már nem ideiglenes, hanem törvényben szabályozott és állandó költségvetéssel rendelkező szervezetként – a Műemlékek Országos Bizottsága, és ezzel a magyar műemlékvédelem újabb szakasza kezdődött meg.
